Díjnyertes könyvek

Kiszolgáltatottnak lenni az állammal szemben. Kafkai hangvételű regény Szlovéniáról.

Nemrég jelent meg a litván írónő, Daina Opolskaitė novelláskötete, a Napok piramisai, a Metropolis Media Kiadó gondozásában.

A napokban látott napvilágot Lana Bastašić Kapd el a nyulat! című regénye. Egy női barátság szívbemarkoló története egy balkáni utazás fátylán át.

A regény egy bonyolult barátságról és identitáskeresésről szól, amely a soknemzetiségű Jugoszlávia szétesésekor játszódik. A történet elején Sara (aki eredetileg boszniai író, de jelenleg Dublinban lakik), telefonhívást kap legjobb gyerekkori barátnőjétől, Lejlától, akit 12 éve nem látott. Sara Dublinban járt egyetemre, most egy ír férfival él, szinte teljesen elfelejtve, elnyomva származását. Amikor régi barátnője Bosznia nyelvén szól a telefonba, Sara összezavarodik. A beszélgetés az anyanyelvén visszarántja a feledni kívánt múltba, előtörnek a boszniai emlékek, emiatt az identitását is újra kell értelmeznie. Mindez Sara személyiségének szerves része, és ez a telefonbeszélgetés a kezdete annak, hogy a valódi, rég elnyomott énjét életre keltse újra a regény történetén keresztül.

Lejla, aki azóta is Boszniában él, azért telefonál, hogy megkérje, segítsen neki eljutni Ausztriába. A két lány útnak indul Mostarból Bécsbe, hogy megtalálja Armint, Lejla háborúban eltűnt testvérét. Sara számára Bosznia sötét hely, ahol az időjárás nem a napszaknak és évszaknak megfelelő, mert a sötétség délután 3-kor kezdődik. Azonban ezt csak Sara veszi észre, Lejla hozzászokott a sötéthez. Amikor megállnak Banjalukában, a városban, ahol Sara és Lejla felnőtt, Sara felidézi gyermekkori emlékeit, melyek mind Lejlához kapcsolódnak, hiszen mindent együtt éltek át az első iskolai naptól kezdve egészen felnőttkorukig, a szüzességüket is együtt vesztették el, és együtt próbálták ki elsőéves egyetemistaként a füves cigit. Az országot Sara emlékein keresztül ismerjük meg, csakúgy mint Lejlát, aki egész lényével Boszniát személyesíti meg. Sara emlékezetében természetesen semmi sem olyan, amilyen a mostani valóság. Ő a gyermekkori barátnőjét keresi, és annak bátyát, Armint. De Lejla már gyerekkorában kénytelen nevet változtatni, Lejla Begićből Lela Berić lett (Arminból pedig Marco), hosszú fekete haját szőkére festi, sötét szemét kék kontaktlencsével takarja le, a teste tele van kék-zöld foltokkal, s a regény sejteti, hogy prostitúcióval tartja fenn magát. Míg Sara elmenekült Boszniából, hogy Nyugaton kezdjen új életet, Lejla otthon maradt. De az identitását ő is elvesztette, csakúgy mint Bosznia, amit az erőszakos nacionalizmus megtámadott és kizsákmányolt, sok százezer halottat hagyva maga mögött. Lejla azonban nem tulajdonít ennek nagy jelentőséget, természetesnek veszi, él bele a vakvilágba, sem a múlttal, sem a jövővel nem foglalkozik. A regény egy pontján megjegyzi, lehet, hogy Sara dönthetett a sorsa felől, de neki nem volt választása.

Sara a felnőtté válásuk emlékein keresztül írja le Jugoszlávia szétesésének következményeit, illetve a népesség nemzetiség szerinti elkülönülését. A szerbek kiűzték a muszlimokat Banjalukából, ezért Lejlából Lela lesz, akinek a háza elé ürüléket hordtak, akit nem hívtak meg az ünnepségekre, és akivel Sara anyja nem akarta, hogy a lánya játsszon, hiszen Sara apja szerb rendőrkapitány.

A két lány barátságát átszövi Lejla testvérének, Arminnak a sorsa, akibe Sara már kislányként beleszeret. A náluk négy évvel idősebb fiú azonban eltűnik a háborúban, s ezt a veszteséget egyik lány sem tudja feldolgozni. Voltaképpen ez vezet a barátságuk végéhez is.

Armin halála egyúttal az igazságtalanságot is szimbolizálja. Sara apja rendőrkapitány volt, ám fél év után lezárta a nyomozást. Úgy gondolta, a fiú és barátai azért tűntek el, mert megmérgezték a szomszédok kutyáit. Pedig ő az egyetlen, akinek lehetősége lett volna kinyomozni, mi történt Arminnal, de nacionalizmusa erősebbnek bizonyult igazságérzeténél. Sara identitásválságához így saját szülei háborús viselkedése is hozzájárul.

A balkáni utazás a könyvben az identitáskeresés szimbólumává válik. A regény egy félmondattal indul, és egy félmondattal zárul, s ezzel voltaképpen újra és újra visszafordítja a történetet önmagába. Ez a körkörös történetmesélés pedig a személyiség és az emlékek újabb és újabb rétegeit hozzák felszínre.

A nyúl jelentése a címben a könyv végére válik világossá, amikor Lejla és Sara Albrecht Dürer Mezei nyúl című festményét nézik a bécsi Albertina Múzeumban. Lejla Arminná válik, ahogy megismétli a kisgyermek Armin mozdulatát, és megérinti a festményt, Sara pedig a nyúl szembogarában tükröződő ablakon átnézve próbálja megragadni és örökkévalósággá merevíteni mindazt, amit számára Bosznia, Lejlával való barátságuk és Armin jelent, hogy végre megérthesse és elfogadhassa saját magát is.

A könyv a napokban jelt meg a Metropolis Media kiadó gondozásában. A könyv 2020-ban elnyerte az Európai Unió Irodalmi Díját. A kötet megjelenését az Európai Unió Kreatív Európa programja támogatta.

Misztikus és félelmetes történet a Harry Potteren túl, de még Stephen Kingen innen.

José Antonio Cotrina regénye, a Samhein aratása young adult könyv, ajánlható azoknak, akik épp azt keresik, mit olvassanak, ha már „kinőttek” a Harry Potterből. És felnőttként is elgondolkodtató olvasmány, a történetnek más és más szintje nyílik meg különböző életkorokban. A trilógia több díjat is nyert, számtalan nyelvre lefordították. A szerzőt Spanyolország egyik első számú dark fantasy írójának tartják.

.

Rocavarancolia, a csodák és varázslatok királysága haldoklik. Egy végső, vesztes háború romjain az egykori dicső birodalom – erős vezető nélkül – szétforgácsolódik a különböző hatalmi harcokban. Minden évben egyszer, Samhein éjszakáján megnyílnak a mágikus kapuk a világok között, és lehetőség nyílik arra, hogy a démiurgosz a Földről ifjakat hozzon, akik megfordíthatják a dolgok menetét, megmenthetik a mesés szférát a bennük lévő mágikus esszencia segítségével. A tizenkét fiatal egyetlen feladata, hogy életben maradjon ebben a világban addig, míg a titokzatos Vörös Hold felkel, de hamar kiderül, a túlélés bizonyul a legnehezebbnek a földlakók számára.

A démiurgosz furcsa pipafüstje utólag többükben felveti a kérdést, vajon tényleg szabad akaratukból döntöttek-e úgy, hogy idejönnek. Ezenkívül hamar világossá válik, hogy a „kihirdetett” csodák királysága valójában az univerzum legijesztőbb városa: Rocavarancolia természetes állapota a káosz, veleszületett természete a rendetlenség. Az épületek olyanok, mint egy építős játék darabkái, amiket szétszórt egy rosszcsont gyerek. Ez a romba döntött, sötétségbe boruló világ árnyakkal és rémülettel van tele. Pontosabban: egyszerre borzalmas és bámulatos. Egy félelmetes fekete angyal csodálatos kecsességgel repül az égen, nyomában lángoló denevérekkel; rongymadarak szelik a mindenséget, a gyerekek után kutatva; a repülő fürdőkádakat daloló madárijesztők „vezetik”, groteszk énekükkel jelezve érkezésüket. Semmi sem az, aminek látszik, minden szépség titkos csapda, gyilkos délibáb. A mozdulatlan tűz, benne az égő emberekkel a pokol őrjítő és végeláthatatlan ismétlődését példázza; a szobrok valójában kővé vált lények; a tízágú csillag titokzatos szimbóluma újra és újra felüti a fejét. Alakváltók, vámpírok, kísértetek népesítik be ezt a birodalmat, mindnyájan azon fáradozva, hogy megmentsék a romos királyságot, és persze a hatalom az övék legyen.

A történések nemcsak kívül, hanem belül, pszichikai síkon is zajlanak: a gyerekek rég elfeledett emlékeket élnek át újra, egyiküknek megjelenik halott édesanyja, családi házuk mintha valóságosan is ott lenne. A rejtélyek világa először kalandnak tűnik, később már rémálomnak, azonban tudják, a hazatérésre évente csak egyszer van esély, az év legmágikusabb éjszakáján.

Rövid időn belül kiderül számukra, hogy nem egyszerűen idehozták, hanem „betakarították”, „learatták” őket, a mesés királyság vezetősége pedig fogadásokat kötött, hányan maradnak életben.

Egy „elveszett” gyerekcsapat egy vad helyen, felnőttek nélkül, az életben maradásért küzdve. Eszünkbe juthat erről A Legyek Ura, illetve a Kétévi vakáció, ahol szintén gyerekek csoportjának kell megküzdenie az ismeretlennel és túlélnie. A „sziget” tematika ezekben a regényekben „kísérleti laboratórium”[1], a gyerekek közötti dinamika vizsgálati terepe: ki lesz a vezér, ki lázad ellene, ki verseng vele, ki működik együtt, milyen kapcsolatok alakulnak közöttük.

A tétek itt is kőkemények: egy gyerek meghal, másik kettő pedig élet-halál közt lebeg. Elkeseredésükben azon tanakodnak, ki miért került ide a Föld legkülönbözőbb pontjairól. Az egyik lány, Marina ideérkezése előtt írt egy elbeszélést, aminek a cselekménye kísértetiesen hasonlít arra, ami velük történik. Bruno születése óta vonzza a balszerencsét, ez itt is hasonlóan működik. De a végső kérdésekre egyelőre nem találnak választ.

Hector kitüntetett szerepet kap a történetben: bár állandóan csetlik-boltik, a többiek közül éleslátásával tűnik ki, és az egyik vezető kísértet titokzatos jelekkel próbálja segíteni őt, ezzel együtt az egész gyerekcsapatot (a fiú a fejében „hallja”, amit mond neki, és a nő fekete köddel jelzi az elkerülendő veszélyes helyeket). Alexander, a legvagányabb fiú „kövér”-nek hívja, és Röfihez hasonlítja, egészen konkrétan utalva A Legyek Urára, amit Hector nem olvasott. Alex, halála előtt, szándékosan „átírja” a könyvbeli történet végét, és azt mondja társának, határozott célzattal: a kövér fiú megmenti társait…

A kegyetlen birodalom folyamatosan rostálja őket, learatja, és betakarítja… És hogy hogyan alakul a csapat sorsa… azt megtudjuk majd a következő kötetekből…

Cs. Fehér Katalin

Viktoriánus kornak,az Egyesült Királyság fénykora. Ennek a korszaknak három híres és ismert írója is írt egy-egy olyan fantasztikus történetet, amely méltatlanul kevéssé ismert az utókor előtt.