A könyv különleges irodalmi csemege. Részint azért, mert viszonylag kevés izlandi könyv jut el hazánkba, de még inkább témája miatt, ami nem más, mint az öregség, a megöregedés és az időskori szerelem.
Az öregedés problémája mindenkit érint vagy érinteni fog előbb-utóbb. Ezért mindenkinek érdemes egy kicsit lelassítani, elgondolkodni az elmúláson. Különösen annak fényében, hogy a generációk közötti szakadék egyre tágul, ellentétben a hagyományos, tradicionális társadalmakkal, ahol az idős embereket általános megbecsülés övezte. Mivel az emberi élet korhatára mindinkább kitolódik, s egyre inkább elöregedő társadalmakkal találkozunk, vagyis mind többen élik meg az időskort, különösen fontossá válik, hogy képesek legyünk elfogadni és megérteni a körülöttünk élő idős embereket is. Ehhez remek segítséget nyújt ez az kisregény, ami felvillantja az öregkor számos báját, szépségét és bölcsességét is. Igazi szépirodalmi alkotás, mely hosszan velünk marad, bennünk él.
A könyv főhőse egy 78 éves idős asszony, aki beleszeret egy Sverrir nevezetű idős férfiba, és azt tervezgetik, hogy együtt beköltöznek egy idősek otthonába. A kapcsolatot persze a külvilág nem nézi jó szemmel, furcsállják az idős hölgy megváltozását. Mintha attól, hogy valaki öreg az utódai sajátos elvárásai szerint csak lassan és unalmasan leépülni lehetne. S ha valaki nem akar azonnal és végérvényesen a gyermekei és a fiatalabb nemzedék ezen elvárásának megfelelően egyre inkább befelé fordulni, mind több testi nyavalyától szenvedve egyre rosszabb fizikai és lelki állapotba kerülni, melynek a vége a halál, az kilóg a sorból, az furcsa és érthetetlen.
Az időskori szerelem a fiatalabb nemzedékből gyakorta viszolygást, undort vált ki, mert nem tudnak felülemelkedni azokon a képzeteken, melyekkel az idős emberek szexuális életét elképzelik. Mintha el sem tudnák képzelni, hogy két ember közötti szerelem milyen más dimenziókat is ölthet. A könyvben ezt a kapcsolatot a szereplők korábbi kapcsolatai, és az egész átélt, megélt életük árnyalja. Teljesen más ez, mint két fiatal esetében, akik előtt még ott az egész élet, ezért a szerelemben ezt az előttük lévő teljességet igyekeznek megragadni, és megélni. Az idősek az elmúlás felé tekintve, az életük javát maguk mögött hagyva másképp és máshogy terveznek, a társ számukra egészen mást jelent.
Halddóra Thoroddsen könyve arra hívja fel a figyelmet, hogy öregkorunk utolsó éveit igenis meg lehet magas minőségben is élni. Habár a testi leépülés elkerülhetetlen, az idős ember kénytelen szembesülni azzal, hogy a környezetében mind többen távoznak az életből, és el kell tudni fogadnia saját változását is, azért nem mindegy, hogyan éli meg valaki élete utolsó szakaszát. A könyv négy nagy fejezete négy évet ölel fel. Ám az öregedés folyamatát nem egy depresszív leromlásként mutatja meg, hanem sokkal inkább egyfajta misztikus útként. Az ablak szimbolikus cím. A főhősnő a regény kezdetén ezen keresztül, mintegy egyre inkább kívülállóként, kívül rekedve figyelte a világot. Amikor új társa meghal, ő újra az ablak mögött áll, ám az öregség igazi megélése során ez a külső, elidegenedett nézőpont egyre inkább a világ teljességének megértésévé érik, a regény végére pedig a legmélyebb bölcsességé, létmegéléssé nemesül.
A közelmúltban jelent meg a Metropolis Media Kiadó gondozásában Halldóra Thoroddsen kisregénye, az Ablak. A regény 2016-ban elnyerte az izlandi női írók műveit kitüntető Fjöruverðlaun-díjat, illetve 2017-ben pedig az Európai Unió Irodalmi Díját.
A kötet hazai megjelenését az Európai Unió Kreatív Európa Programja támogatta.
